Tízezerrel tízezrek jövőjéért! Ahogy egy hosszú utazás is egyetlen lépéssel kezdődik, egyetlen ember egyetlen felajánlás is nagyszerű jövőkép első lépése lehet. Ezért tisztelettel hívjuk és várjuk ÉLŐ ADÁS Adományozói Estünkre május 30-án 17 órától a II.Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba, ahol azonnali felajánlással a helyszínen támogathatja egyik, vagy akár mindhárom kiválasztott ügyünket, ezek között az Irodalmi Rádió, a Mályi Madármentő Szolgálat és a Szimbiózis Alapítvány projektjét! A felajánlás alsó összeghatára 10.000,- ft.

Az idén is Közös Térbe invitálunk minden velünk kapcsolatban álló civil és vállalkozó miskolci polgárt. Az idén is szerettük volna, ha elmondaná mindenki a véleményét, gondolatait a 2017-es évben végzett tevékenységünkről! Az idén is meghallgattuk a jó ötleteket, melyek mentén 2018-as munkánkat tervezhetjük. Az idén is sok közösségi adományozási lehetőség van városunkban. Az idén is vannak jó kezdeményezések. Az idén is színvonalas esten vártuk vendégeinket. 

Az elmúlt időszak legmeghatározóbb eseménye számunkra az Élő Adás volt. Az Erzsébet Fürdő - Miskolc termeiben olyan közösségi adománygyűjtő programot szervezett a Térerő, melynek híre messzire elért. Nemcsak azért, mert az adományok összege figyelemreméltóvá duzzadt, hanem azért is, mert az együttlét maga emlékezetessé vált.

2017-07-02 14:00 - 15:00

Hamarosan százan ÉLŐ ADÁSban! Újítás az adományozásban. Külföldön kedvelt, Magyarországon még alig próbált, de rendkívül ígéretes módszer segítségével gyűjt legközelebb a Térerő. Ügyek és civil szervezetek kezdeményezéseinek támogatását segíti majd egy impulzív programmal a szerveződés. Az Élő Adás egy pezsgő, jó hangulatú esemény, melyen előpályáztatással kiválasztott három fontos cél kerül terítékre: a Borsodi Mellrákinfó Egyesület, a Városi Séták és az Egy Maszk Drámaműhely kerül reflektorfénybe!

Civil szervezetek vezetői, vállalkozók, városlakók voltak jelen több mint hetvenen azon a találkozón, melyet a Térerő Közösségi Alapítvány szervezett Miskolcon az Erzsébet Fürdőben azzal a céllal, hogy közös gondolkodásra ösztönözze a tenni, segíteni akaró miskolciakat! Bemutatkozott az alapítvány rendkívül sokféle egyéniséget összefogó kuratóriuma, és hangot kaptak azok a célok, tervek, melyeket a közel jövőben szeretne megvalósítani a szerveződés. Szó esett az eddigi támogatókról és azokról az elvekről, melyek mentén mostanáig dogozott az alapítvány.

2017-04-12 17:15 - 21:15

Még mindig a mai este hatása alatt vagyunk. Nagyon készültünk rá, még főpróbát is tartottunk :). Hálásan köszönjük mindenkinek, aki ma megtisztelt minket jelenlétével, érdeklődésével. Köszönjük, hogy egy térben lehettünk. Hamarosan jövünk részletes beszámolóval is.

2017-03-30 16:00 - 21:00

Kedves Barátaink! A Zenélő lépcsők adventi jótékonysági forgatagra készülünk. Többek között rajzokat vehettek. A rajzokból képeslap is készül.A helyszínen megnézhetitek s megvásárlásukkal a Munkácsy Mihály Alapfokú Művészeti Iskola tehetséges kis rajzosait támogathatjátok!

2016-12-03 15:00

Alapítványunk első nagyszabású rendezvénye, ahol megmutatjuk, hogyan képezünk hidat az adományozók és a támogatásra szorulók között. Mit tartalmaz a közösségi alapítvány tevékenysége? Gyertek, tapasztaljátok meg testközelből

2016-09-27 16:45 - 17:45

Fantasztikusan sikerült  a Közös Térben konferencia! Kiderült, hogy mi a különbség a horda és a közösség között, hogyan lehet élni és visszaélni emberi csoportokkal, miként lehet működésbe hozni kisebb és nagyobb közösségeket, milyen mozgatórugói vannak egy közösségi alapítványnak. Fény derült arra is, hogy miért kell egy jó mágnes és hogyan lehet tereket megtölteni tartalommal, emberekkel, ötletekkel.

2016-07-01 16:45 - 17:45

Térerő. Mindenhol jelen van. Mindenki kaphat belőle. Bele kell tenned azonban a magadét. Itt vagyunk egy erőtérben. Hatunk egymásra. Kölcsönösen hatunk egymásra. A lehető legjobb önmagunkat valósítjuk meg így közösen. Van erő benned. Van erő bennünk. Lépj velünk szövetségre! Alkossunk közösen egy új Miskolcot. Alkosson közösen egy új erőteret.”

  •  
  • 1 / 2