A Patrónus Alap a Térerő Közösségi Alapítvány jelenleg még tervezés alatt álló alapja, melybe az alapítványunk céljaival és tevékenységével szimpatizáló cégektől és vállalkozásoktól várunk, akár rendszeresen visszatérő támogatásokat. Az Alapban kezelt összegből lehetőség nyílik arra, hogy az általunk támogatandó civil szervezetek és magánszemélyek jelentősebb projektjeikhez egyszerű pályázási, elbírálási és elszámolási feltételekkel juthassanak akár több százezer forintig terjedő egyszeri, vagy netán rendszeres  támogatáshoz.  A Partónus Alappal el szeretnénk érni, hogy a városunkban lévő, itt gazdálkodó vagy épp miskolci kötődésű cégek és vállalkozások, bizalommal és jó szívvel bízzák alapítványunkra azon pénzeszközeiket, melyekkel helyi civil szervezeteket, magánszemélyeket kívánnak támogatni, ellenben nem rendelkeznek megfelelő apparátussal, részletes helyi ismeretekkel, széleskörű civil kapcsolatokkal ahhoz, hogy jótékonyságra-támogatásra szánt pénzeszközeik, a kívánalmaikhoz-elvárásaikhoz képest legjobb helyen és módon hasznosuljanak.

Projekt feljegyzés
Projekt adatok

A Patrónus Alap a Térerő Közösségi Alapítvány jelenleg még tervezés alatt álló alapja, melybe az alapítványunk céljaival és tevékenységével szimpatizáló cégektől és vállalkozásoktól várunk, akár rendszeresen visszatérő támogatásokat. Az Alapban kezelt összegből lehetőség nyílik arra, hogy az általunk támogatandó civil szervezetek és magánszemélyek jelentősebb projektjeikhez egyszerű pályázási, elbírálási és elszámolási feltételekkel juthassanak akár több százezer forintig terjedő egyszeri, vagy netán rendszeres  támogatáshoz.                     

A Partónus Alappal el szeretnénk érni, hogy a városunkban lévő, itt gazdálkodó vagy épp miskolci kötődésű cégek és vállalkozások, bizalommal és jó szívvel bízzák alapítványunkra azon pénzeszközeiket, melyekkel helyi civil szervezeteket, magánszemélyeket kívánnak támogatni, ellenben nem rendelkeznek megfelelő apparátussal, részletes helyi ismeretekkel, széleskörű civil kapcsolatokkal ahhoz, hogy jótékonyságra-támogatásra szánt pénzeszközeik, a kívánalmaikhoz-elvárásaikhoz képest legjobb helyen és módon hasznosuljanak.

Miután Patrónus Alapunkba jelentősebb összegű, s akár rendszeres adományokra is számítunk, az ezen Alapból támogatott szervezetek és projektek, reményeink szerint  közvetítésünkkel szorosabbra fűzhetik kapcsolatukat helyi cégekkel és vállalkozásokkal, melyek így jövőbeni, karitatív célokra szánt anyagi keretüket, alapítványunk segítségével célszerűbben és hatékonyabban tudják felhasználni.

Az Alap kezelője a Térerő Közösségi Alapítvány kurátoraiból álló bizottság, mely meghatározott időközönként - a rendelkezésre álló források ismeretében -, javaslatot tesz a kuratóriumnak, a támogatandó személyektől és ügyekről, illetőleg beszámol a támogatott projektekkel történt elszámolásól.

A későbbiekben - széles körű transzparencia mellet, a projektekkel kapcsolatos adminisztráció gördülékenyebbé tétele érdekében -, szeretnénk elérni, hogy a Patrónus Alapot támogató cégek és vállalkozások, támogatásuk egy szerényebb hányadával járuljanak hozzá az Alap működtetéséhez is, egyúttal kiemelt támogatóinkat az Alap működésébe is be szeretnénk, be kívánjuk vonni.




Jelentkezési űrlap beküldése

Projektekre jelentkezés

Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.