A 100 Barát Alap a Térerő Közösségi Alapítvány még tervezés alatt álló programja, amelybe elsősorban alapítványunk céljaival és tevékenységével szimpatizáló magánszemélyektől várunk kisebb összegű támogatásokat. Az Alapban kezelt összegből lehetőség nyílik arra, hogy az általunk támogatandó civil szervezetek és magánszemélyek kisseb projektjeikhez egyszerű pályázási, elbírálási és elszámolási feltételekkel juthassanak pár tízezer forinttól, néhány százezer forintig terjedő egyszeri támogatáshoz, akár más pályázatok megvalósításához szükséges önerőjük előteremtéséhez is. Miután 100 Barát Alapunkba néhány ezer forinttól-pár tízezer forintos támogatásokra számítunk, a támogatandó projekteket szép számú és szélesebb körű támogatói réteg is sajátjának tekintheti. Az Alap kezelője a Térerő Közösségi Alapítvány kurátoraiból álló bizottság, mely meghatározott időközönként - a rendelkezésre álló források ismeretében -, javaslatot tesz a kuratóriumnak, a támogatandó személyektől és ügyekről, illetőleg beszámol a támogatott projektekkel történt elszámolásól. A későbbiekben - széles körű transzparencia mellet, a projektekkel kapcsolatos adminisztráció gördülékenyebbé tétele érdekében -, szeretnénk elérni, hogy a 100 Barát Alapot támogatók, támogatásuk egy szerényebb hányadával járuljanak hozzá az Alap működtetéséhez is.   

Alt